1994 május 11.-én láttam napvilágot Pesten. Gyerekkorom első emlékei rosszak voltak. 1998. novemberi délutánján rosszul lettem az oviban, hasi görcsömtől nem tudtam pihenni. Szüleim értem jöttek, majd a János kórházban kiderült, hogy nagy a baj, kevés az esélyem a túlélésre. Egy előrehaladott stádiumú daganatot (neuroblastoma) diagnosztizáltak a mely körülölelte a bal vesémet. Mivel a műtét nem lett volna kivitelezhető a János kórházban, így átkerültem a Tűzoltó utcai gyermekklinikára. A műtét során a tumort a bal vesémmel együtt kellett eltávolítani . A következő egy éves időszak a hét kemoterápiás kezelésről és a felépülésemről szólt.
E sötét múltat magam mögött hagyva, hat évesen kezdtem el iskolai tanulmányaimat. Sokáig semmilyen sportot nem űzhettem intenzív rendszerességgel az orvosok tiltására, de idővel elkezdtem teniszezni, kb. 6 évig. A sport iránti szeretetem itt alakult ki. Akkoriban (13-14 évesen) teltebb alkatom volt, így született meg az úszás ötlete a szüleimtől. Az orvosomtól zöld utat kaptam. Eleinte nem rajongtam a dologért, de ahogy fejlődött a technikám, éreztem magamon a fizikai változást, így rögtön értelmet nyert számomra ez a sport. Motivált lettem, mindig a legjobb formámat hoztam ki önmagamból, és egyfajta önbizalmat, belső erőt is éreztem. Egy-két amatőr versenyen is indultam, utóbbiak egy kerületi első helyezés pillangóból, és egy budapesti kilencedik hely gyorsúszásból. Három év úszás után, szinte a nulláról kezdve sikerült ezt az eredményt elérnem. E mellett hobbi szinten kerékpároztam, és fontos tudni, hogy három éves koromban már két keréken tekertem, 6-7-8 évesen pedig hosszú túrákat is (60-70 km) tettünk a családdal. 2012. Augusztusában, kis híján végzetes balesetet szenvedtem. A bukás során a nyakam sebesült meg, az életem 3 milliméteren múlott. Mai napig képtelen vagyok felfogni, de megtörtént, túléltem. Félelmemet legyőzve vissza kellett üljek a biciklire. A triatlonról ilyenkor hallottam először, és annyira megtetszett, hogy csatlakoztam egy szövetséghez 2012 októberében. Bár csak az úszásokra jártam el, komoly döntést hoztam, mert a reggeli edzések ára a hajnali 4:45-ös kelés volt. Délutánonként futottam, a kerékpározást pedig csak tavasszal kezdtem volna el. De tavasszal az érettségim előtt egy vizsgálat során jött a rossz hír, pajzsmirigydaganatom van. De úgy éreztem ez nem lesz akadály, az érettségit minden áron meg fogom csinálni, és így is történt. Az írásbeli után műtöttek meg, és a szóbelire már nagyjából felépültem. Az egész pajzsmirigyemet eltávolították ezért életem végéig hormongyógyszert kell szednem.
Jelenleg másodéves egyetemista hallgató vagyok, és újra elkezdtem űzni a triatlont, de sokkal nagyobb célok születtek meg a fejemben.
Nagyon sok rossz dolog történt velem, de úgy gondolom a legfontosabb, amikor válsághelyzetbe kerül az életünk, legyünk tisztában vele hogy igazából mi is történik, és győzzük meg magunkat arról, hogy soha nem szabad feladni bármilyen súlyos probléma merül fel. „Küzdj ember és bízva bízzál”. Talán a hitünk a legnagyobb fegyver az efféle háborúkban.
Az én hitem a mozgás örömében rejlik, innen kapok inspirációt, motivációt és egyfajta szabadság érzetet egy hosszabb távú kerékpározás vagy futás után. Leírhatatlan érzés milyen erők szabadulnak fel bennem sportolás közben, ezáltal ledőlnek a korlátaim és minden lehetséges. Kívánom, hogy mások is találják meg ezt az érzést.
Célom, hogy teljesítsem életem első ironman 70.3-as versenyét, de ehhez anyagi támogatásra van szükségem, ugyanis a különböző felszerelések költségesek, amiket egymagam nem lennék képes finanszírozni. Szeretném, ha ez az álmom valóra válhatna, és ezzel másokat is ösztönözni arra, hogy harcoljanak, hiszen mindig van remény. Remélem, hogy inspiráció leszek.
Széll Dániel
Budapest
